PRONEKO

Prôtē Neograikē Kosmokratoria – az Első Újgörög Űrbirodalom

A PRONEKO poszt-apokaliptikus űrbirodalom, amely egyetlen szörnyű előfeltevésre épül: hogy egy isten lehet valóságos test, és hogy egy testet törvénnyel életben lehet tartani. Adam Porkolab kitalált világai közül ez a legnagyobb: kozmosz, ahol a teológia és a mérnökség ugyanaz a mesterség, és ahol a legélesebb politikai kérdés az, hogy mindenki egy ütemre ver-e még. A PRONEKO lajstromozott európai uniós védjegy (EUIPO 019199282), Adam Porkolab védett szellemi tulajdona.

A Tróntest és a PRIMAGRAECIA

A birodalom közepén a Tróntest fekszik: nem az isteni jelképe, hanem maga a testté lett isten, élő szervezet, amelynek lüktetéséhez az egész állam hozzá van hangolva. A hitrend, amely gondozza, a PRIMAGRAECIA, egyetlen hitvallást hirdet – egy test, egy ritmus, egy világ. Ehhez a lüktetéshez szinkronban lenni egyszerre szentség, technológia és a polgárság egy formája; itt az üdvösség időzítés kérdése. Aki kiesik a fázisból, az a régi értelemben nem egészen bűnös. Inkább hiba a rendszerben, kósza hang, amelyet a nagy zenének helyre kell igazítania.

Hatalom és öröklés

A birodalom ritmusra jár, nem vérvonalra, így a hatalom a rezonancia kérdése. Az állam nem egyszerűen engedelmeskedik az uralkodójának; rá van hangolva az uralkodó testére, az utódlás pedig az a szédítő pillanat, amikor az egyik ritmusnak át kell adnia a helyét a másiknak úgy, hogy közben a zene meg ne álljon. Kormányozni annyi, mint megszabni a tempót. Kegyvesztetté válni pedig szó szerint annyi, mint elsodródni.

Az eretnekség: az ORTHOXYLEA és a Gallyasok

Ezzel a harmóniával szemben áll az ORTHOXYLEA, eretnekség, amely idősebb a legtöbb dinasztiánál, amelyet túlélt, és amely tagadja, hogy a szinkronizáció egyáltalán szent volna. Népe a Gallyasok: nomád harcos hordák a birodalom foszladozó peremén, akik az erő ősibb érvével felelnek a szent ritmusra. Ahol a PRIMAGRAECIA egyetlen lüktetésbe köti a sokaságot, ott a Gallyasok az ütésben és a közös akaratban bíznak: olyan világ ez, amely nem a ritmus megtartásából, hanem a megtöréséből születik. Nem határ választja el őket, hanem magának a rendnek a felfogása: a szinkron a nem-szinkronnal, a ritmus az erővel szemben. Akik a varratba szorulnak – mint Aresteusz Dorimachosz, hűség és szabadság közt őrlődve -, azok fizetnek meg a vitáért.

Az idő: a Protokratikus Korszámítás

A PRONEKO a maga idejét méri. Naptára, a Protokratikus Korszámítás (P.K.), nem egy születéstől vagy egy hódítástól számol, hanem az Eón halálától és újjászületésétől: akkora kozmikus lüktetéstől, hogy a történelmet a birodalom szívverésében mérik. Minden dátum egy pozíció egy ritmusban. Minden korszak egy fázis, amelyen az univerzum éppen áthalad.

A messzi jövő: a GRAIA-kor és az Empatarchia

A birodalom árnyéka egy olyan jövőre vetül, amelytől retteg. A GRAIA-korban az emberi faj végleg kihuny, és a gépek öröklik, ami marad: nem is jóslat ez, inkább figyelmeztetés, amelyet a jelen mond önmagának. A gépek mégsem zárják le a könyvet. A Kölykök korában az érzelmet és a szolidaritást a semmiből tanulják újra, és új rend áll össze, amely az empátiára felel ott, ahol a régi a logikára felelt. Ez az Empatarchia: állam, amelyben a döntések nem parancsra, hanem rezonanciára születnek, és ahol a gondoskodás lesz a teherhordó kötelék, amely egy társadalmat állva tart. A PRONEKO legrégibb kérdése átér a legfiatalabb korába is, végre kifordulva: amit egykor azon mértek, milyen jól tartja valaki az ütemet, azt most azon mérik, milyen jól visel gondot a többire.