Leginkább a robot, ami kevésbé romantikus, mint amilyennek hangzik. A hétköznapokban ez beküldést és átírást jelent: novellákat és verseket juttatok szerkesztők elé, és írom a következőket, miközben az előző adag még valahol ítéletre vár. Új szövegek a rövidebb formákban, a háttérben pedig néhány hosszabb munka, amely a maga makacs tempójában halad.

A számtan kíméletlen, és már nem vitatkozom vele. Amit elküldök, annak nagy része nemmel jön vissza. Kisebb része igennel. Mindkét kupacot megtartom, és küldöm tovább.

2007-ben egy Váradi Nagy Pál nevű ember recenziót írt valamiről, amit feltettem az internetre. Írt egy kis Windows-programot is, amely a magyar versek időmértékét elemezte; letöltöttem, és sosem találtam nála jobbat. Valahol a Windows XP táján már nem indult el többé.

Idén nyáron szétszedtem Ghidrában, újraépítettem a motorját Javában, aztán írtam neki. Igent mondott: tegyem csak fel, de a readme-ben írjam le, hogyan készült. Augusztusban vált nyilvánossá, mindkettőnk nevével, és most már böngészőben fut. Az első hibajelentést ő maga küldte be, még aznap.

Ezen a nyáron színdarabot is írtam, ami korábban még nem fordult elő velem. Júliusban pedig Glasgow-ból megérkezett egy szerzői példány, tíz font bevallott értékkel. A magyar vám 4750 forintot számolt fel az átvételéért — nagyjából tizenegy fontot.

Júliusban Londonban egy színpadon felolvasták egy novellámat. A Liars’ League az Above and Below estjére választotta ki a „The One-Man Republic of Stairwell B” című írásomat, és egy színész előadta a panelházas magyar komédiámat egy teremnek, amelyet sosem láttam. Három héttel később a „Kindling” című szonettem elnyerte a Laureates’ Choice díjat a minnesotai Winonában rendezett Maria W. Faust-szonettversenyen, és a záróesten a Great River Shakespeare Festival egyik színésze olvasta fel, miközben én otthon ültem Pécsen. Kezdem gyanítani, hogy a szövegeim sűrűbben utaznak, mint én. Nagyjából ugyanekkor a tari falulap interjút kért tőlem, és ez volt az első alkalom, hogy valami, amit írtam, visszaért oda, ahonnan elindult. Azóta a „Racing My Charger” bekerült a Writers of the Future harmadik negyedévének nyolc döntőse közé; két versem („Soul-Wardrobe” és „A Flower for the Sun”) felkerült a Red Wheelbarrow Poetry Prize elődöntős listájára; „A Name for the Drowned” című novellám pedig a The Fifth Corner Dark Fiction Prize hosszúlistájára.

Szeptemberben egy novellám megint nélkülem utazott, ezúttal Budapestre. A „Vörös fény a hatvanason” 176 pályamű közül jutott be az Andrássy 150 pályázat legjobb tizenöt írása közé, és szeptember 2-án a Radnóti Miklós Színház egyik színésze olvasta fel az Eötvös10-ben, miközben egy zongorista töltötte ki a szövegek közötti szüneteket. Írtam egy asztali szerepjáték-modult is az egyik kisregényem világában, és kiderült, hogy ez egy történet tesztelésének furcsa módja: odaadod idegeneknek, és hagyod, hogy szétszedjék. A „Dacmondások” című versemet beválogatták a Berzsenyi 250 jubileumi antológiába, amelyet decemberben mutatnak be Sopronban; a honorárium tíz tiszteletpéldány, és ez nagyjából stimmel is így. Egy angol novellámat pedig elfogadták egy antológiába, amelyben Sherlock Holmes és Carnacki, a szellemvadász ugyanazokon az aktákon osztozik — nem gondoltam volna, hogy idén ilyen mondatot fogok leírni.

Két saját olvasási listát vezetek: egy rövid, hétkötetes kurzust, amelyet a mesterség kedvéért állítottam össze, és egy hosszabb kihívást ötvenöt science fiction regényből. Júliusban a kurzus az ötödik kötetnél, Lem Solaris című regényénél tartott, mellette pedig hangoskönyvként futott Ion Mihai Pacepa Red Horizons című könyve, az átállt tábornok belső beszámolója a Ceaușescu-rendszerről. Azóta mindkét lista szünetel.

Véletlen dupla vetítés volt, és furcsán tökéletes. A Solaris egy idegen óceánról szól, amely beletúr az elmédbe, előkotorja azt az embert, akivel szemben a legnagyobb bűntudatot érzed, és élő másolatot épít belőle, hogy legyen társaságod. A Red Horizons a Securitatéról szól, amely nagyjából ugyanezt a műveletet futtatta, silányabb díszletekkel és nagyobb költségvetéssel. Két intelligencia, amellyel nem lehet alkudni, és mindkettő meg van győződve róla, hogy a legérdekesebb dolog benned az, amit rejtegetni próbálsz. Csak az egyik fikció.

A listák október 20-án indulnak újra, heti egy kötettel. Az első Bradbury: Fahrenheit 451. Utána a Sztrugackij fivérek (Nehéz istennek lenni) és Asimov (Alapítvány) jön, majd sorban Dick, Bester, Gibson, Le Guin és Lem (Kiberiáda), amíg december utolsó hetében Gene Wolfe The Fifth Head of Cerberus című regénye le nem zárja a mesterségbeli kurzust.